Amerika sportok  >  NBA


NBA: a Lakers ripityára verte a Pistons-t

By  Last updated: 1st június 2014

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 6. játéknapján a Los Angeles Lakers a Detroit Pistons legyőzésével megszerezte idei első sikerét.

Tizenhárom év után ismét két győzelemmel kezdte az idényt a New York Knicks, amely a Miami Heat után a Philadelphia 76ers-t is legyőzte. Érdekesség, hogy a Knicks által legyőzött csapatok tavaly szerepeltek a rájátszásban, sőt a Heat a bajnoki döntőt is megnyerte. Visszatérve a vasárnapi összecsapásra. A manhattani alakulat már az első félidőben komoly lépést tett a mérkőzés megnyerése felé, ugyanis az első két negyedben 13 pontos előnyre tett szert. A harmadik felvonásban a 76ers 4 egységet ledolgozott a hátrányából, de az utolsó 12 percben a New York 7 pontot vert rá, így a Knicks 100-84-re nyert a Philadelphia ellen. A győztes csapat az első két mérkőzésén mindig 90 pont fölött teljesített, erre utoljára a 2003/2004-es szezonban volt példa.

NBA
6. játéknap
New York Knicks 31 26 18 25 100
Philadelphia 76ers 25 19 22 18 84
Kulcsjátékosok
Carmelo Anthony 27 pont, 5 lepattanó, 1 assziszt, 1 labdaszerzés, 2 blokk
Jrue Holiday 27 pont, 2 lepattanó, 7 assziszt, 1 labdaszerzés

A Minnesota Timberwolves egyelőre megérzi Kevin Love (törött kar) és Ricky Rubio (térdsérülés) hiányát, ugyanis a minneapolisi együttes sima vereséget szenvedett a Toronto Raptors otthonában. A kanadai együttesnek ez volt az első győzelme a 2012/2013-as szezonban. A Timberwolves dolgát a sérülések mellett a rengeteg eladott labda is megnehezítette. A vendég együttes 24-szer (ebből 16-ot az első félidőben) adta el a játékszert, amelyből 32 pontot dobott a Raptors. A hazai csapatban Kyle Lowry és DeMar DeRozan is 22-22 pontot jegyzett a találkozón.

NBA
6. játéknap
Toronto Raptors 25 31 23 26 105
Minnesota Timberwolves 24 23 26 13 86
Kulcsjátékosok
Kyle Lowry 22 pont, 7 lepattanó, 5 assziszt, 3 labdaszerzés
Andrei Kirilenko 17 pont, 6 lepattanó, 3 assziszt, 1 labdaszerzés, 3 blokk

Az Orlando Magic a Phoenix Suns elleni mérkőzés előtt jelentette be, hogy Hedo Turkoglunek eltörött a karja, amelyet már meg is műtöttek. A török játékosnak legalább négy hetet kell kihagynia. A Magic számára pocsékul kezdődött a Suns elleni hazai összecsapás, ugyanis az arizonai alakulat az első félidőben 10 pontos előnyre tett szert. Az Orlando újonc vezetőedzője, Jacque Vaughn a nagyszünetben felrázta a csapatát, ugyanis a Magic 12 perc alatt 40 pontot dobott és csak 20-at kapott. Az utolsó 12 percet 11 egységgel nyerte meg a hazai alakulat, így a kezdeti nehézségek ellenére meglepően simán, 21 pontos sikert könyvelhetett el a Suns ellen. A Magic a 2009/2010-es szezon után kezdte ismét két győzelemmel az idényt.

NBA
6. játéknap
Orlando Magic 26 20 40 29 115
Phoenix Suns 33 23 20 18 94
Kulcsjátékosok
J.J. Redick 24 pont, 1 lepattanó, 6 assziszt, 1 labdaszerzés
Luis Scola 24 pont, 7 lepattanó, 4 assziszt, 1 labdaszerzés, 1 blokk

A játéknap talán legnagyobb meglepetését az Atlanta Hawks szolgáltatta, amely az Oklahoma City Thunder otthonában tudott nyerni. A georgiai csapat már az első negyedben megmutatta, hogy győzni jött az OKC otthonába, ugyanis 8 pontos előnyre tett szert. Kevin Duranték a második felvonásra összekapták magukat, így ezt a játékrészt 12 egységgel nyerték meg. A Hawks a harmadik és a negyedik negyedet is megnyerte, így végül 104-95-re győzedelmeskedett a Chesapeake Energy Arena-ban. Érdekesség, hogy a mérkőzésen bemutatkozott Brenda Pantoja, aki az NBA történelmének a harmadik női bírója.

NBA
6. játéknap
Oklahoma City Thunder 22 29 23 21 95
Atlanta Hawks 30 17 28 29 104
Kulcsjátékosok
Kevin Durant 22 pont, 12 lepattanó, 8 assziszt, 3 labdaszerzés, 2 blokk
Al Horford 23 pont, 12 lepattanó, 3 assziszt, 1 labdaszerzés, 1 blokk

A Los Angeles Lakers elkerülte a történelmi blamát, ugyanis a negyedik mérkőzését meg tudta nyerni, így nem ismétlődött meg az 1957-es idény 0-4-es rajtja. A Lakers akkor még Minneapolisban játszotta a hazai összecsapásait. A Lakers ”áldozata” a Detroit Pistons volt, amely megnehezíteni sem tudta a sárga-lilák dolgát. A hazai együttes az első negyedben 21 pontos előnyt épített ki magának, majd a következő két felvonásban a Lakers 10 egységgel tovább növelte a két csapat közti különbséget. Az utolsó negyedben a Pistons 2 pontot letudott dolgozni a hátrányából, de a találkozót 108-79-re a Lakers nyerte meg. Érdekesség, hogy Kobe Bryant csak 15 pontot ért el, pedig a mérkőzés előtt a Lakers pontjainak a 31.5%-át ő dobta.

NBA
6. játéknap
Los Angeles Lakers 34 28 24 22 108
Detroit Pistons 13 21 21 24 79
Kulcsjátékosok
Dwight Howard 28 pont, 7 lepattanó, 2 labdaszerzés, 3 blokk
Jonas Jerebko 18 pont, 2 lepattanó, 2 assziszt, 1 labdaszerzés




Neked ajánljuk:

Napi Videó




Torna

Berki_Krisztian03_Torna_Eb_Kolozsvar_2017_sportmenz Berki Krisztián ezüst-, Dévai Boglárka bronzérmet szerzett az Eb-n

Továbbra is remekelnek a magyarok, újabb érmeket szereztek

Kovacs_Zsofia01_Torna_Eb_Kolozsvar_2017_sportmenz Kovács Zsófia sporttörténelmi ezüstérme

Sporttörténelmet írt Kovács Zsófia a tornászok

Torna_Eb_Kolozsvar_logo03_2017_sportmenz Kardos és Babos is előrébb lépett az Eb-n

Mindkét magyar tornász jól szerepelt a kolozsvári Európa-bajnokságon

Kovacs_Zsofia01_torna_sportmenu Öt magyar női finálé, Kovács Zsófia másodikként jutott a döntőbe összetettben

Szenzációs eredményt ért el Kovács Zsófia


Amerikai sportok

New_York_Giants Három fontos kérdés a Giants-nél

Szűk egy héten belül megkezdi 2017-es felkészülési programját a New York Giants.

ravens Milyen posztra válasszanak a Drafton a Baltimore Ravensnél?

A Baltimore Ravens öt évvel ezelőtt megnyerte a Super Bowl-t

cincinnati-bengals Milyen posztra válasszanak a Drafton a Cincinnati Bengalsnél?

Milyen posztra válasszanak a Drafton: Cincinnati Bengals

steelers_sportmenu Elhunyt a Steelers tulajdonosa

Gyászol az NFL: 84 éves korában elhunyt Dan Rooney,


Boksz

Balzsay_Karoly01_sportmenu Balzsay Károly: “Madárban bíznak, ő megteremtette, megteremti az egységet”

Mint ismer Erdei Zsolt lett a Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Erdei Zsolt Erdei Zsolt: „Nem vagyok senki bábja!”

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) közgyűlése

Uj_elnokseg_Magyar_Okolvivo_Szakszovetseg_2017_sportmenu Új egyesületi tagokkal gazdagodott a MÖSZ

A szombaton megválasztott új MÖSZ elnökség rögtön a közgyűlés után

Csötönyi Sándor; Erdei Zsolt Erdei Zsolt lett a Magyar Ökölvívó Szakszövetség új elnöke

A MÖSZ közgyűlésén a 106 szavazásra jogosult közül


Compare hotel prices and find the best deal - www.hotelscombined.com

Cselgáncs

Joo_Abigel02_Judo_Eb2017_sportmenu Joó Abigél bronzérmet szerzett a varsói Európa-bajnokságon

A KSI SE 78 kilogrammos versenyzője, Joó Abigél is felállhatott

Ungvari_Miklos01_Judo_Eb2017_sportmenu Ungvári Miklós ötödik, Gercsák Szabina hetedik lett az Eb-n

A harminchat esztendős Ungvári Miklós Varsóban is hacban állt

Csernoviczki_Eva01_Judo_Eb2017_sportmenu Csernoviczki Éva bronzérmet szerzett a judo Eb-n

Egészen kivételes sorozatot vallhat a magáénak Csernoviczki Éva

Nagy_Andras01_M4_Sportreggeli_2017_sportmenu Nagy András: Két érem és két pontszerző helyezés a minimális cél a cselgáncs Eb-n

A szövetség vezetése bízik benne, hogy a magyar csapat



Téli sport

curling3_sportmenu Győzelem a finnek ellen a vegyespáros curling-vb-n

Győzelemmel folytatta szereplést a magyar kettős

Palancsa_Dorottya_Kiss_Zsolt01_Curling_vb2017_sportmenu Győzelem a brazilok ellen

Győzelemmel folytatta szereplést a magyar kettős

curling5_sportmenu Vereséggel kezdtek a magyarok a vegyespáros curling-vb-n

Vereséggel kezdték meg a szereplésüket a magyarok

Curling_vb2017_logo01_sportmenu Szombaton kezdődik az olimpiai kvalifikációs curling vb

Április 22. és 29. között a kanadai Lethbridge ad otthont


Ironman

Magyar_Triatlon_Szovetseg_logo2_sportmenu A Magyar Triatlon Szövetség szerint idén meg sem szerveték az Ironman 70.3 Budapestet

Két hét ámokfutás után kimerült a magyar triatlonéletet

703_Ironman_Budapest_logo1_sportmenu Idén nem lesz Ironman 70.3 verseny Budapesten

Idén nem rendezik meg az Ironman 70.3 Budapest

Magyar_Triatlon_Szovetseg_logo2_sportmenu A triatlonszövetség szerint alaptalanok az Ironman 70.3 szervezőjének vádjai

A Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) alaptalannak nevezte



StockPair