Egyéb


GIRO 2013 – 9. ETAP: Belkov hazaért Firenzében

By  Last updated: 12th május 2013

A tegnapi egyenkénti időfutam után és az idei Giro első pihenőnapja előtt, 170 km,Toszkána, négy kategorizált emelkedő és egy gyönyörű befutó a szeptemberi országúti világbajnokság pályáján, Firenzében, ez várt a 199 főre fogyatkozott karavánra. A 28 esztendős orosz Maxim Belkov tagja volt a szakasz elején meglépő 12 fős szökésnek, majd 50 km-rel a cél előtt egyedül vágott neki a hátralévő távnak. A toszkán szurkolók végig biztatták a Katyusha bringását a szakadó esőben, ő pedig győzelemmel hálálta meg ezt nekik. Az orosz gárda, akit utolsó pillanatban hívtak csak meg a Giro-ra, fantasztikus első hetet tudhat maga mögött, két etap sikernél tartanak és 5 napig a rózsaszín trikó is náluk volt.

A nap utolsó emelkedője Firenze városának szélén tartogatott meglepetéseket. A kb. 25 főre fogyatkozott főmezőnyből Carlos Betancur (Ag2R) lépett meg, aki a célig utolérte a Belkovot üldöző Pantano és Ludviggson kettősét és azt hitte, hogy ő nyerte a szakaszt. csalódnia kellett, hiszen a mai siker Belkové lett, de Betancur az időjóváírással együtt mintegy fél percet hozott riválisain.

A nagy nevek átvészelték a mai napot, bár Wigginsnek minden lejtmenet egy újabb szenvedés volt az esőben. A favoritok közül ma egyedül Ryder Hesjedal (Garmin) betlizett, aki leszakadt az utolsó hegyen és meglepetésre 1 percet veszített a rózsaszín trikós csoportjához képest, az összetett hatodik helyéről a 11. helyre csúszott vissza. A Giro holnapi szünnapjára a maglia rosa-t továbbra is az olasz Vicenzo Nibali (Astana) viheti magával.

Hogy is történt:

A szakasz szintrajza tökéletes lehetőséget adott egy komolyabb szökésre és nem is kellett sokat várni, míg egy 12 fős boly távolodott el a mezőnytől. Stefano Pirazzi (Bardiani Valvole), Giovanni Visconti (Movistar), Juan Manuel Garate (Blanco), Fabio Felline (Androni Giacattoli), Robinson Chalapud (Colombia), Jarlinson Pantano (Colombia), Ricardo Mestre (Euskaltel), Maxim Belkov (Katusha), Michel Golas (OPQS), Tobias Ludvigsson (Argos-Shimano), AlessandronProni (Vini Fantini) és Evgeni Petrov (Saxo-Tinkoff) szöktek meg a mezőnyből. A névsorból többen is a hegyi trikó átvételére pályáztak, így várható volt, hogy nem fog nagy egyetértésben együtt dolgozni az elmenés.

A nap első emelkedőjének tetejéhez, a második kategóriás Passo della Consuma hegytetőhöz közeledve Chalapud és Pirazzi lószoltak el a szökésből, a hegyi hajrát az olasz nyerte, bár a kolumbiai ezt egyáltalán nem fogadta nagy megelégedéssel, miután Pirazzi leszorította őt a kordonok mellé. A Bardiani kerekesének egyáltalán nem volt mindegy ez a hajrá, mellyel 5 pontot szerzett és megelőzte Viscontit a hegyi összetett élén.

Miközben kettejük közt az élen paprikás volt a hangulat, a főmezőnyt 5 perc hátrányban és nagy nyugalomban az Astana vezette át a hegyen. A lejtmenetben elkezdett esni az eső, az élen tekerő duóhoz pedig Belkov zárkózott fel nemsokára. A főmezőny nem izgatta magát Pirazziék szökése miatt, óvatosan kígyóztak le a hegyről, sőt, Nibalinak talán az is megfordult a fejében, nem is baj, ha a Giro ezen szakaszában Pirazzi akár elég előnnyel ér célba ahoz, hogy átvegye a rózsaszín trikót.

A következő hegytetőn megint Pirazzié lett a legtöbb pont, Chalapud szorosan a nyomában volt, Belkov felfelé leszakadt róluk, de a nyakas orosz a lefelében megint visszazárkózott a spiccre. Az ő hármasukat ekkor másfél perc hátrányban Garate, Pantano, Mestre és Petrov követte és kezdett körvonalazódni, hogy az élen tekerő trióból kerülhet ki a mai etapgyőztes.

50 km volt még a célig, amikor az igazán rossz idő megérkezett és Belkov egyedül lendült támadásba, előnye 40 km-re a céltól 1.25 volt Pirazziék és 6.52 a továbbra is Astana vezette főmezőny előtt. A ködös felvételek között egyszer csak váratlan esemény történt, Wiggins lemaradt és fél perces különbséget mutattak Nibaliékhoz képest. Szerencsére több csapattársa is a brittel tudott maradni, így a lejtmenetben a napokban már többször is pórul járó britnek megint üldözőverseny kezdődött. Nem lehetett tudni, hogy pontosan mi történt, lehet, hogy a két nappal ezelőtti bukás rossz emlékei tartották vissza Wigginst, de 35 km-re a céltól már 1 perc hátrányuk volt a rózsaszín trikós csoportja mögött.

30 km és két kategorizált emelkedő volt még hátra a napból, amikor Belkov továbbra is egyedül tekert elől, immáron 3 perc előnyben az ömlő esőben is a szurkolóktól zsúfolásig telt bájos kis toszkán falvakon, majd 5 km múlva Wigginsék az utolsó előtti kategorizált hegy lábánál visszazárkóztak a főmezőnyhöz, miközben az eső is elállt.

A 4 km hosszú, harmadik kategóriás Vette la Croci hegy tetejéhez vezető úton Belkov előnye rohamosan csökkenni kezdett, az orosz még elsőként ért fel az 525 m magasban kijelölt hegyi hajrához de az üldözőcsoportból ellépő kolumbiai Pantano két percet hozott rajta felfelé. A vizes lejtmenetben Pantanohoz a svéd Ludviggson csatlakozott az üldözésben. A főmezőnyben az észt Kangert tempója 25 főre rogyasztotta a rózsaszín trikós csoportját, ekkor még mindegyik favorit itt volt.

A nap utolsó emelkedője, a 2.9 km hosszú, átlagban 5,7% meredek Fiesola volt. Belkov  jól tartotta magát az élen, miközben a főmezőnyt továbbra is Kangert vezette, az igazi érdekességek a hegyen kezdődtek. Először a tavalyi Giro győztes, Ryder Hesjedal szakadt le, majd az olasz bajnoki trikóban hajtó Pelizotti is hasonló helyzetbe került.  A hegyihajrá előtt még jobban megnyúlt a sor, a kolumbiai Betancur pedig akcióra szánta el magát.

Belkov az utolsó 10 km-t másfél perc előnnyel kezdte Pantanoéák előtt, mögöttük Betancur jött 25 mp-re és újabb 10 mp-re a maglia rosa csoport. A hátralévő kilométerek már Firenze belvárosában teltek, az orosz pedig a hosszú szökése után megérdemelten nyerte meg a napot. Betancur a célegyenesben utolérte és le is hagyta Pantanoékat, de hiába ünnepelt, elnézte a dolgot, hiszen Belkovot már a célvonalon túl ünnepelték

A rózsaszín trikós csoportjában Hesjedal nem tudott visszazárkózni, így meglepetésre 1 percet kapott Nibaliéktól. A nehéz nap ellenére a többi nagy név között nem alakult ma ki újabb időkülönbség.Nibali és csapata remekül védte ma a maglia rosa-t, a szicíliai bringás bombaformában nézhet a körverseny második hete elé.

Szakasz eredménye:

1 Maxim Belkov (Rus) Katusha 4:31:31
2 Carlos Alberto Betancur Gomez (Col) AG2R La Mondiale 0:00:44
3 Jarlinson Pantano (Col) Colombia 0:00:46
4 Tobias Ludvigsson (Swe) Team Argos-Shimano 0:00:54
5 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:01:03
6 Benat Intxausti Elorriaga (Spa) Movistar Team
7 Danilo Di Luca (Ita) Vini Fantini-Selle Italia
8 Mauro Santambrogio (Ita) Vini Fantini-Selle Italia
9 Damiano Caruso (Ita) Cannondale Pro Cycling
10 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team


Összetett állása:

1 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 34:19:31
2 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:00:29
3 Robert Gesink (Ned) Blanco Pro Cycling Team 0:01:15
4 Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling 0:01:16
5 Michele Scarponi (Ita) Lampre-Merida 0:01:24
6 Sergio Luis Henao Montoya (Col) Sky Procycling 0:02:11
7 Mauro Santambrogio (Ita) Vini Fantini-Selle Italia 0:02:43
8 Przemyslaw Niemiec (Pol) Lampre-Merida 0:02:44
9 Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling 0:02:49
10 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team 0:03:02

(hatharom.hu)



Neked ajánljuk:

Napi Videó




Torna

Berki_Krisztian03_Torna_Eb_Kolozsvar_2017_sportmenz Berki Krisztián ezüst-, Dévai Boglárka bronzérmet szerzett az Eb-n

Továbbra is remekelnek a magyarok, újabb érmeket szereztek

Kovacs_Zsofia01_Torna_Eb_Kolozsvar_2017_sportmenz Kovács Zsófia sporttörténelmi ezüstérme

Sporttörténelmet írt Kovács Zsófia a tornászok

Torna_Eb_Kolozsvar_logo03_2017_sportmenz Kardos és Babos is előrébb lépett az Eb-n

Mindkét magyar tornász jól szerepelt a kolozsvári Európa-bajnokságon

Kovacs_Zsofia01_torna_sportmenu Öt magyar női finálé, Kovács Zsófia másodikként jutott a döntőbe összetettben

Szenzációs eredményt ért el Kovács Zsófia


Amerikai sportok

New_York_Giants Három fontos kérdés a Giants-nél

Szűk egy héten belül megkezdi 2017-es felkészülési programját a New York Giants.

ravens Milyen posztra válasszanak a Drafton a Baltimore Ravensnél?

A Baltimore Ravens öt évvel ezelőtt megnyerte a Super Bowl-t

cincinnati-bengals Milyen posztra válasszanak a Drafton a Cincinnati Bengalsnél?

Milyen posztra válasszanak a Drafton: Cincinnati Bengals

steelers_sportmenu Elhunyt a Steelers tulajdonosa

Gyászol az NFL: 84 éves korában elhunyt Dan Rooney,


Boksz

Balzsay_Karoly01_sportmenu Balzsay Károly: “Madárban bíznak, ő megteremtette, megteremti az egységet”

Mint ismer Erdei Zsolt lett a Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Erdei Zsolt Erdei Zsolt: „Nem vagyok senki bábja!”

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) közgyűlése

Uj_elnokseg_Magyar_Okolvivo_Szakszovetseg_2017_sportmenu Új egyesületi tagokkal gazdagodott a MÖSZ

A szombaton megválasztott új MÖSZ elnökség rögtön a közgyűlés után

Csötönyi Sándor; Erdei Zsolt Erdei Zsolt lett a Magyar Ökölvívó Szakszövetség új elnöke

A MÖSZ közgyűlésén a 106 szavazásra jogosult közül


Compare hotel prices and find the best deal - www.hotelscombined.com

Cselgáncs

Joo_Abigel02_Judo_Eb2017_sportmenu Joó Abigél bronzérmet szerzett a varsói Európa-bajnokságon

A KSI SE 78 kilogrammos versenyzője, Joó Abigél is felállhatott

Ungvari_Miklos01_Judo_Eb2017_sportmenu Ungvári Miklós ötödik, Gercsák Szabina hetedik lett az Eb-n

A harminchat esztendős Ungvári Miklós Varsóban is hacban állt

Csernoviczki_Eva01_Judo_Eb2017_sportmenu Csernoviczki Éva bronzérmet szerzett a judo Eb-n

Egészen kivételes sorozatot vallhat a magáénak Csernoviczki Éva

Nagy_Andras01_M4_Sportreggeli_2017_sportmenu Nagy András: Két érem és két pontszerző helyezés a minimális cél a cselgáncs Eb-n

A szövetség vezetése bízik benne, hogy a magyar csapat



Téli sport

Palancsa_Dorottya_Kiss_Zsolt01_Curling_vb2017_sportmenu Győzelem a brazilok ellen

Győzelemmel folytatta szereplést a magyar kettős

curling5_sportmenu Vereséggel kezdtek a magyarok a vegyespáros curling-vb-n

Vereséggel kezdték meg a szereplésüket a magyarok

Curling_vb2017_logo01_sportmenu Szombaton kezdődik az olimpiai kvalifikációs curling vb

Április 22. és 29. között a kanadai Lethbridge ad otthont

Toth_Ivett05_Mukorcsolya_vb_2017_sportmenu Tóth Ivett megszerezte Magyarország első téli olimpiai kvótáját

Tóth Ivett a 20. helyen végzett a Helsinkiben


Ironman

Magyar_Triatlon_Szovetseg_logo2_sportmenu A Magyar Triatlon Szövetség szerint idén meg sem szerveték az Ironman 70.3 Budapestet

Két hét ámokfutás után kimerült a magyar triatlonéletet

703_Ironman_Budapest_logo1_sportmenu Idén nem lesz Ironman 70.3 verseny Budapesten

Idén nem rendezik meg az Ironman 70.3 Budapest

Magyar_Triatlon_Szovetseg_logo2_sportmenu A triatlonszövetség szerint alaptalanok az Ironman 70.3 szervezőjének vádjai

A Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) alaptalannak nevezte



StockPair