Egyéni  >  Öttusa


Kasza Róbert második lett a kínai világkupán

By  Last updated: 24th április 2014

Kasza_Robert_sportmenu

Kasza Róbert – a győztes orosz Ilja Frolovtól alig elmaradva – ezüstérmet nyert az öttusázók kínai világkupaversenyén Csengtuban.

A szombati férfi döntőben még két magyar volt érdekelt: Demeter Bence ötödik, Tibolya Péter pedig 22. lett.

Az egyéniben Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Kasza 25 győzelemmel és 10 vereséggel holtversenyben megnyerte a vívást, majd a 200 méteres úszásban a harmadik legjobb időt érte el és bár a lovaspályán akadt három rontása, jó esélye volt a végső győzelem kiharcolására. Már csak azért is, mert csak az egyiptomi Amro el-Geziri rajtolt előtte, aki azonban a lövészetekkel kombinált futásban nem szokott jeleskedni. Kasza le is előzte őt, ugyanakkor a kis hátránnyal mögüle startoló Frolov elé került, végül négy másodperccel hamarabb ért célba.

Demeter ugyancsak jól vívott – 22 győzelmet aratott -, aztán úszásban és lovaglásban is szépen teljesített, a kombinált számban viszont ezúttal nem tartozott a legjobbak közé, de így is az élmezőnyben zárt.

Tibolyának most nem sikerült az első szám és a lovaspályán is ő rontott a legtöbbet a magyarok közül, így hiába úszott önmagához képest jó időt, nem tudott a 36 fős döntős mezőny első felében végezni.

Eredmények:

férfi verseny:
1. Ilja Frolov (orosz) 1474 pont
2. Kasza Róbert 1470 (vívás: 25 győzelem/10 vereség/250 pont, úszás: 2:00 perc/338 pont, lovaglás: 279 pont, lövészet-futás: 11:37 perc/603 pont
3. Kuo csen-li (kínai) 1460
…5. Demeter Bence 1431 (22/13/232, 2:02/333, 292, 12:06/574)
…22. Tibolya Péter 1360 (17/18/202, 2:10/309, 270, 12:01/579)

Pénteken Kovács Sarolta negyedik, Földházi Zsófia tizedik, Alekszejev Tamara pedig 18. lett.

(MTI)





Neked ajánljuk:

Napi Videó




Torna

Berki_Krisztian03_Torna_Eb_Kolozsvar_2017_sportmenz Berki Krisztián ezüst-, Dévai Boglárka bronzérmet szerzett az Eb-n

Továbbra is remekelnek a magyarok, újabb érmeket szereztek

Kovacs_Zsofia01_Torna_Eb_Kolozsvar_2017_sportmenz Kovács Zsófia sporttörténelmi ezüstérme

Sporttörténelmet írt Kovács Zsófia a tornászok

Torna_Eb_Kolozsvar_logo03_2017_sportmenz Kardos és Babos is előrébb lépett az Eb-n

Mindkét magyar tornász jól szerepelt a kolozsvári Európa-bajnokságon

Kovacs_Zsofia01_torna_sportmenu Öt magyar női finálé, Kovács Zsófia másodikként jutott a döntőbe összetettben

Szenzációs eredményt ért el Kovács Zsófia


Amerikai sportok

New_York_Giants Három fontos kérdés a Giants-nél

Szűk egy héten belül megkezdi 2017-es felkészülési programját a New York Giants.

ravens Milyen posztra válasszanak a Drafton a Baltimore Ravensnél?

A Baltimore Ravens öt évvel ezelőtt megnyerte a Super Bowl-t

cincinnati-bengals Milyen posztra válasszanak a Drafton a Cincinnati Bengalsnél?

Milyen posztra válasszanak a Drafton: Cincinnati Bengals

steelers_sportmenu Elhunyt a Steelers tulajdonosa

Gyászol az NFL: 84 éves korában elhunyt Dan Rooney,


Boksz

Balzsay_Karoly01_sportmenu Balzsay Károly: “Madárban bíznak, ő megteremtette, megteremti az egységet”

Mint ismer Erdei Zsolt lett a Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Erdei Zsolt Erdei Zsolt: „Nem vagyok senki bábja!”

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) közgyűlése

Uj_elnokseg_Magyar_Okolvivo_Szakszovetseg_2017_sportmenu Új egyesületi tagokkal gazdagodott a MÖSZ

A szombaton megválasztott új MÖSZ elnökség rögtön a közgyűlés után

Csötönyi Sándor; Erdei Zsolt Erdei Zsolt lett a Magyar Ökölvívó Szakszövetség új elnöke

A MÖSZ közgyűlésén a 106 szavazásra jogosult közül


Compare hotel prices and find the best deal - www.hotelscombined.com

Cselgáncs

Joo_Abigel02_Judo_Eb2017_sportmenu Joó Abigél bronzérmet szerzett a varsói Európa-bajnokságon

A KSI SE 78 kilogrammos versenyzője, Joó Abigél is felállhatott

Ungvari_Miklos01_Judo_Eb2017_sportmenu Ungvári Miklós ötödik, Gercsák Szabina hetedik lett az Eb-n

A harminchat esztendős Ungvári Miklós Varsóban is hacban állt

Csernoviczki_Eva01_Judo_Eb2017_sportmenu Csernoviczki Éva bronzérmet szerzett a judo Eb-n

Egészen kivételes sorozatot vallhat a magáénak Csernoviczki Éva

Nagy_Andras01_M4_Sportreggeli_2017_sportmenu Nagy András: Két érem és két pontszerző helyezés a minimális cél a cselgáncs Eb-n

A szövetség vezetése bízik benne, hogy a magyar csapat



Téli sport

Palancsa_Dorottya_Kiss_Zsolt01_Curling_vb2017_sportmenu Győzelem a brazilok ellen

Győzelemmel folytatta szereplést a magyar kettős

curling5_sportmenu Vereséggel kezdtek a magyarok a vegyespáros curling-vb-n

Vereséggel kezdték meg a szereplésüket a magyarok

Curling_vb2017_logo01_sportmenu Szombaton kezdődik az olimpiai kvalifikációs curling vb

Április 22. és 29. között a kanadai Lethbridge ad otthont

Toth_Ivett05_Mukorcsolya_vb_2017_sportmenu Tóth Ivett megszerezte Magyarország első téli olimpiai kvótáját

Tóth Ivett a 20. helyen végzett a Helsinkiben


Ironman

Magyar_Triatlon_Szovetseg_logo2_sportmenu A Magyar Triatlon Szövetség szerint idén meg sem szerveték az Ironman 70.3 Budapestet

Két hét ámokfutás után kimerült a magyar triatlonéletet

703_Ironman_Budapest_logo1_sportmenu Idén nem lesz Ironman 70.3 verseny Budapesten

Idén nem rendezik meg az Ironman 70.3 Budapest

Magyar_Triatlon_Szovetseg_logo2_sportmenu A triatlonszövetség szerint alaptalanok az Ironman 70.3 szervezőjének vádjai

A Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) alaptalannak nevezte



StockPair