Egyéb


Vendée Globe: A mezőny egynegyede már feladta

By  Last updated: 19th november 2012

Másfél héttel a rajt után a húsz résztvevő egynegyede már feladta a Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyt.

Ötödik hajósként a francia Jérémie Beyou állt ki hétfőn, technikai problémák miatt a Zöld-foki szigetek közelében. A viadal történetében még sosem estek ki ennyien ilyen korán.
A mezőny november 10-én indult a franciaországi Les Sables d,Olonne kikötőjéből, az út várhatóan körülbelül 85 napig tart majd, azaz a leggyorsabb hajót február elejére várják az ugyanott kijelölt célba.
Jelenleg a győzelemre legesélyesebbnek tartott francia Armel Le Cléac’h vezet Banque Populaire nevű vitorlásával, a második helyen honfitársa, Francois Gabart halad a Macif fedélzetén, harmadik a szintén francia Jean-Pierre Dick a Virbac Paprec 3-mal.

A legnehezebbnek tartott vitorlás megmérettetésen a versenyzőknek egyedül, külső segítség és kikötés nélkül kell körbehajózniuk a bolygót. A Vendée Globe útvonala több mint 24 ezer tengeri mérföld (43 ezer kilométer), megkerüli délről Afrikát és Ausztráliát, majd Dél-Amerikát is elhagyva vezet vissza Európába.
Az 1989-90-es első kiírás után három évvel rendezték a második viadalt, azóta négyévente kerül rá sor. Az eddigi hét Vendée Globe statisztikái szerint a résztvevők 49 százaléka kiesik. Legutóbb, a 2008-09-es földkerülés során a 30 vitorlázó közül 19 feladta a széllel és a hullámokkal való küzdelmet.

A verseny áldozatokat is követelt: 1992-ben a brit Nigel Burgess vesztette életét, az 1996-97-es viadalon pedig a kanadai Gery Roufs tűnt el.
A csúcstartó a 2000-2001-ben is győztes francia Michel Desjoyeaux, aki a legutóbbi versenyen 83 nap 3 óra 9 perc és 8 másodperc alatt ért körbe. A Vendée Globe eddigi egyetlen magyar indulója, Fa Nándor az 1992-93-as kiírásban 128 nap alatt – legjobb nem franciaként – ötödikként ért célba.

(MTI/dpa)



Neked ajánljuk:

Napi Videó




Torna

Berki_Krisztian03_Torna_Eb_Kolozsvar_2017_sportmenz Berki Krisztián ezüst-, Dévai Boglárka bronzérmet szerzett az Eb-n

Továbbra is remekelnek a magyarok, újabb érmeket szereztek

Kovacs_Zsofia01_Torna_Eb_Kolozsvar_2017_sportmenz Kovács Zsófia sporttörténelmi ezüstérme

Sporttörténelmet írt Kovács Zsófia a tornászok

Torna_Eb_Kolozsvar_logo03_2017_sportmenz Kardos és Babos is előrébb lépett az Eb-n

Mindkét magyar tornász jól szerepelt a kolozsvári Európa-bajnokságon

Kovacs_Zsofia01_torna_sportmenu Öt magyar női finálé, Kovács Zsófia másodikként jutott a döntőbe összetettben

Szenzációs eredményt ért el Kovács Zsófia


Amerikai sportok

New_York_Giants Három fontos kérdés a Giants-nél

Szűk egy héten belül megkezdi 2017-es felkészülési programját a New York Giants.

ravens Milyen posztra válasszanak a Drafton a Baltimore Ravensnél?

A Baltimore Ravens öt évvel ezelőtt megnyerte a Super Bowl-t

cincinnati-bengals Milyen posztra válasszanak a Drafton a Cincinnati Bengalsnél?

Milyen posztra válasszanak a Drafton: Cincinnati Bengals

steelers_sportmenu Elhunyt a Steelers tulajdonosa

Gyászol az NFL: 84 éves korában elhunyt Dan Rooney,


Boksz

Balzsay_Karoly01_sportmenu Balzsay Károly: “Madárban bíznak, ő megteremtette, megteremti az egységet”

Mint ismer Erdei Zsolt lett a Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Erdei Zsolt Erdei Zsolt: „Nem vagyok senki bábja!”

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) közgyűlése

Uj_elnokseg_Magyar_Okolvivo_Szakszovetseg_2017_sportmenu Új egyesületi tagokkal gazdagodott a MÖSZ

A szombaton megválasztott új MÖSZ elnökség rögtön a közgyűlés után

Csötönyi Sándor; Erdei Zsolt Erdei Zsolt lett a Magyar Ökölvívó Szakszövetség új elnöke

A MÖSZ közgyűlésén a 106 szavazásra jogosult közül


Compare hotel prices and find the best deal - www.hotelscombined.com

Cselgáncs

Joo_Abigel02_Judo_Eb2017_sportmenu Joó Abigél bronzérmet szerzett a varsói Európa-bajnokságon

A KSI SE 78 kilogrammos versenyzője, Joó Abigél is felállhatott

Ungvari_Miklos01_Judo_Eb2017_sportmenu Ungvári Miklós ötödik, Gercsák Szabina hetedik lett az Eb-n

A harminchat esztendős Ungvári Miklós Varsóban is hacban állt

Csernoviczki_Eva01_Judo_Eb2017_sportmenu Csernoviczki Éva bronzérmet szerzett a judo Eb-n

Egészen kivételes sorozatot vallhat a magáénak Csernoviczki Éva

Nagy_Andras01_M4_Sportreggeli_2017_sportmenu Nagy András: Két érem és két pontszerző helyezés a minimális cél a cselgáncs Eb-n

A szövetség vezetése bízik benne, hogy a magyar csapat



Téli sport

curling3_sportmenu Győzelem a finnek ellen a vegyespáros curling-vb-n

Győzelemmel folytatta szereplést a magyar kettős

Palancsa_Dorottya_Kiss_Zsolt01_Curling_vb2017_sportmenu Győzelem a brazilok ellen

Győzelemmel folytatta szereplést a magyar kettős

curling5_sportmenu Vereséggel kezdtek a magyarok a vegyespáros curling-vb-n

Vereséggel kezdték meg a szereplésüket a magyarok

Curling_vb2017_logo01_sportmenu Szombaton kezdődik az olimpiai kvalifikációs curling vb

Április 22. és 29. között a kanadai Lethbridge ad otthont


Ironman

Magyar_Triatlon_Szovetseg_logo2_sportmenu A Magyar Triatlon Szövetség szerint idén meg sem szerveték az Ironman 70.3 Budapestet

Két hét ámokfutás után kimerült a magyar triatlonéletet

703_Ironman_Budapest_logo1_sportmenu Idén nem lesz Ironman 70.3 verseny Budapesten

Idén nem rendezik meg az Ironman 70.3 Budapest

Magyar_Triatlon_Szovetseg_logo2_sportmenu A triatlonszövetség szerint alaptalanok az Ironman 70.3 szervezőjének vádjai

A Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) alaptalannak nevezte



StockPair